Jonathan B. Rickert
Rövid bemutató
Jonathan B. Rickert az USA egyik vezető diplomatája volt, aki több mint 35 évet dolgozott a Külügyminisztériumban. A főiskoláját a Princeton Egyetemen végezte, ahol történelemre szakosodott, a George Washington Egyetemen pedig mesterit szerzett nemzetközi kapcsolatok szakon, ahol a tézisét a romániai kissebségekről írta meg. Ugyanakkor az USA Katonai Idegen Nyelvek Iskolájában tanult (orosz nyelvet) és tanult még a Harvard John F. Kennedy Egyetem Kormányzati Iskolájában is.
Rickert Úr Londonban, Moszkvában, Bukarestben (1971-1974), Bécsben, Trinidad Tobago-ban, Szófiában diplomatikus küldetésekben vet részt, majd újból Bukarestben a Charge (1995-1998) Missziónak vezető helyettese volt. Az USA Külügyminisztériumában a Romániával foglalkozó osztály igazgatója volt (1982-1984) és Közép és Észak Európa (beleértve Romániát is) osztályának igazgatója (1995-1998). Nyugdíjazás után, vállalkozóként részt vett az USA Kormány által a volt Varsói Egyezmény országainak folyósított támogatás felügyelésében, beleértve Romániát is. Néhány évig az Allen Kassof professzor által vezetett Princeton-i “Etnikai Kapcsolatok Project” civil szervezet vezetőtanácsának tagja volt.